Szerethető smarthome (vagy iroda) Andrássy-ra néző „páhollyal”

Tipikusan az a hely, ahova „jó megérkezni”.

Többek között azért, mert a bejárati ajtót becsukva az első útja – szó szerint – egyenesen a teraszra vezethet. De bármilyen csábító az elképzelés, az első látogatáskor nem érdemes ennyire előreszaladnia, mert a lakás többi része is megérdemel egy kisebb felfedezőkörutat.

A bejárattól balra egy különálló mellékhelyiséget talál, de valószínű, hogy ennél jobban el fog időzni a közlekedőből néhány lépéssel elérhető konyhában, amit reggel az ébredést támogató kávé, este pedig a nap végén megérdemelt, finom vacsora illata tölthet be.

Az étkezővel közös légterű, sokak által az otthon szíveként emlegetett nappaliból léphet ki a teraszra, ahol egy kis fűszerkertet, pihenősarkot vagy közösségi teret is berendezhet attól függően, hogy az ingatlant patinás belvárosi irodaként vagy gondoskodó otthonként hasznosítja.

Ezen kívül persze érdemes közelről megnéznie a tágas káddal berendezett, előszobából nyíló fürdőszobát, illetve a szobát, ahol nemcsak egy méretes franciaágy, hanem egy szépítkezősarok és egy nagyobb beépített szekrény is tökéletesen elfér.

Hálószoba

12,5 nm

Konyha

12 nm

Nappali

21 nm

Terasz

20 nm

Teljes alapterület

78 nm

Nézze meg a lakást személyesen, egyeztessen időpontot egy bejárásra

Időpont egyeztetéshez kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot!

© BudapestHighEnd 2020 – Minden jog fenntartva.

  • ÁSZF
  • Adatvédelmi Nyilatkozat